Doctor Who Special

 

Tudni kell rólam, hogy kb 2012 óta imádom a sorozatot, láttam a classic szériából is a fellelhető részeket, az új szériánál pedig, mint a legtöbb wohviant engem is elvesztettek Jodi Wittakerrel, becsszó én adtam neki esélyt, de vagy Capaldi tette magasra a lécet, vagy én, de nem sikerült megugrani.

Viszont Ncutihoz a bejelentés óta nagy reményeket fűzök.

Nekem a Doktor mindig egy idősebb férfi volt. (kinek mi az idősebb, amikor elkezdtem nézni a sorozatot, kis fruska voltam, a 30 akkor nekem még öregnek számított) Így lett megalkotva a szerep, megszoktam és imádtam, aztán jött Matt Smith a kisfiús bájával és gyűlöltem, nem volt Doktoros, kicsit sem!

Végül olyannyira belemászott a hétköznapjaimba, hisz kb a 7. évadig folyamatosan tudtam nézni, hogy megkedveltem, mi az hogy megkedveltem, az egyik, ha nem a kedvenc Doktorom lett.

Utána már Capaldit volt fura megszokni, de az öreg is nagyot alakított és neki aztán köszönhetünk legendás részeket.

Viszont, az hogy nőt csináljuk a Dokiból, azt már nem bírtam feldolgozni, lehet ha más játszotta volna… Nem tudom, de Jodie annyira karakter idegen volt, hiába szenvedtem végig 5-6 részt, hogy majd megszokom… Jöttek a részek én meg elodáztam, hogy majd… majd… Aztán a majdból nem lett semmi.

A 60. évfordulós részeket nagyon vártam, főleg amikor láttam, hogy Tennant visszatért Doktorként. Ő volt az egyik legnépszerűbb Doki az új szériában és valamiért Donna meg az egyik legnépszerűbb útitárs, nem értem… Én személy szerint rühelltem Donnát.

Most pedig kaptunk 3 részt, amiben DonnaDoctor és tizes újra egy csapat és megmenti a világot…

1. A csillag bestia

Abszolút elvitt a nosztalgia. Konkrétan, ha semmi nem történik a részben engem már megvettek. Kicsit olyan volt, mint egy osztálytalálkozó, ott voltak a régi ismerősök, már-már barátok és azon feszengtem a rész alatt, hogy kedves nosztalgia jár át, vajon ők még ugyanazok, mennyit változhattak az elmúlt évek alatt? Sokat változtak, de mégis ugyanazok voltak, és ez a Donna szerethetőbb volt nekem. Lehet azért nem szerettem őt, mint útitársat, mert nem voltam elég érett, hogy értékelni tudjam.

2. A vad kék messzeség

Azta… hűha… A három rész közül abszolút a number 1. Zseniális történetvezetés, végig feszült izgalom, a Doktor ennél Dokisabb nem is lehetett volna, Donna pedig itt vált igazán DonnaDoctorrá. Kicsit sötét és baljósló volt az egésznek a hangulata, de pont ezért kedveltem.

3. A kacagás

Neil Patrick Harris egy zseni. Imádom. Igazából most azt érzem, hogy nincs senki, akit nem imádnék. A vigyor a rész egésze alatt ott ült az arcomon. 

Jó volt a Játékkészítő karaktere, szerettem ezt az idegen entitást. 

Viszont a Bi-generáció nekem too much volt. Kicsit úgy éreztem, hogy Tennant talonban maradt, ha Ncutinak nem jönne össze legyen kihez visszanyúlni megint… 

Mindent összevetve ez a három rész visszaadta a reményt, döcögősen indult, de rengeteg potencia van benne és továbbra is bizakodó vagyok. 

És úgy vártam a karácsonyt, mint még soha. Újabb karácsonyi epizód, amire megérte várni.

A 3 60. évfordulós rész után igazán el lettünk kényeztetve egy karácsonyi epizóddal is, hogy bírom így ki tavaszig…

4. Templom a Ruby Roadon

Végre Ncuti első teljes értékű része és végre megismerkedhettünk azzal a lánnyal is, aki tavasztól a Doktorral utazhat.

Már kétszer láttam… Imádom. Egyszerűen látszik, hogy mennyire meg akar felelni, de nem görcsös, nem zavaró, élvezi, hogy ő a Doktor. Ruby pedig Amyre emlékeztet. 

A rengeteg karácsonyi rész után nem tudtam, hogy mit lehet még a témában kihúzni a kalapból, de a goblinok igazán eredeti ötlet volt.

Ez nem volt Doctor Who mérföldkő, igazából maga a rész történet szempontjából elég vérszegény volt, viszont a karakterek teljesen elvitték.

Az új Doktor jó, az új útitárs valahol Amy és Clara között van félúton, legalábbis nekem most így tűnik.

Elégedett vagyok, várom a tavaszt, várom hogy újra utazhassak térben és időben. Addig meg a TARDIS nyakláncom mindig emlékeztet az ígéretekre.