2020. április 14., kedd

Titánok


Sosem szoktam ilyet, de mostanában lehet lesznek ilyen bejegyzések is, mert a karantén ideje alatt inkább sorozatozunk, főleg amikor párom is itthon van.

A hétvégén ledaráltuk a Titánok két évadát. Mindkettőn gyerekkorának fontos része volt a Tini titánok, illetve minden képregényből készült rajzfilm sorozat. Egyébként is szeretjük a Marvel, illetve DC filmeket is, így nem volt kérdés, hogy meg kell néznünk Robin, Raven, Csillagfény és Gézengúz kalandjait.

Kicsit másra számítottunk, nem egészen azt kaptuk, amit szerettünk volna, de így utólag nem bánom, sőt bevallom, most már akarok egy sorozatot Wondergirllel, Robinnal, Aqualaddal és Sólyómmal és Galambbal, az eredeti Titánokkal, mert számomra ők sokkal szerethetőbb karakterek egyelőre, mint a tényleges főszereplők.

Raven-t mindig nagyon szerettem, de sosem értettem miért vonzódik Gézengúzhoz, most viszont már kezdem érteni, illetve most már Rachel is egész emberi karakter lett a maga űrlény-démon-boszorkány mivoltját leszámítva.

Csillagfény viszont nem tetszik, és nem tudom, hogy valaha meg fogok e barátkozni a néger űrhercegnővel.

Robin 1.0 viszont egész a szívemhez nőtt a maga elcseszett módján, illetve Robin 2.0 is. Ő volt talán az első karakter (Gézengúz után), akit már akkor imádtam, amikor először megláttam, kevés ilyen karakter volt, és már nagyon várom a harmadik évadot, hogy újra láthassam.

Gézengúz abszolút kedvenc lett, az örök optimizmusával. Emellett ő volt az egyetlen karakter, aki szerintem remekül eltaláltak kinézetre is. 

De akiket igazán megszerettem az WonderGirl és Aqualad voltak, kicsit az Igazság Ligája filmben vártam egy kis románc félét Aquaman és Wonderwoman között, amit most a szárnysegédjeik által kicsit megkaptam, illetve hát imádom Jason Momoat és a Lagúna srácot alakító pasi sem volt semmi.

Spoiler veszély!

Bánom, hogy rövidke szerep jutott neki, szerettem volna Donnát még látni, főleg hogy megnézzem milyen kapcsolat alakul ki közötte és Rachel közötte. De sajnos ezt már nem tudhatjuk meg.

Spoiler vége

Igazából az első két évad nagyon tetszett, szerethető a karakterek zöme a számomra, így biztosan megnézzük majd a 3. évadot is.

2020. április 1., szerda

Simone Elkeles: Tönkretett tinikor


eredeti cím: How to Ruin My Teenage Life • kiadó: Könyvmolyképző Kiadó • 264 oldal • sorozat: Hogyan tegyük tönkre... • fordította: Sándor Alexandra Valéria • műfaj: Young Adult, romantikus • goodreads értékelés: 4,05 • molyos értékelés: 80%


Mostanában MINDEN rosszul alakul a tizenhét éves Amy Nelson-Barak életében.

Anyukája férjhez megy, kiköltözik a városból, ráadásul hamarosan még kisbabát is vár az új családjában. Amy az apukájához költözik Chicagóba, és regisztrálja őt egy internetes társkeresőre.

Mi van még? Amy kutyája, Vakarcs teherbe ejti a mogorva szomszéd díjnyertes uszkárját, így a lánynak részmunkaidős állást kell vállalnia, hogy – az említett randioldal regisztrációs költsége mellett – kifizesse az állatorvosi számla felét. Ráadásul itt ez a tök idegesítő srác, Nathan, aki nemrég költözött a szomszédba. Szerencsére Amynek van egy helyes pasija, Avi. Csakhogy ő inkább antipasi, mert az izraeli hadseregben szolgál még három évig.

Mihez kezdjen az ember lánya, amikor minden és mindenki felesküdött rá, hogy tönkretegye az életét?


Vártam már a folytatást… Viszont picit csalódott vagyok…

Az első kötet a szívem csücske lett, nagyon várom az utolsót is, még jó hogy itt a Könyvmolyképző húsvéti szeretet csomagja, gyorsan meg is fogom rendelni.

Amy számomra kezd kicsit visszafejlődni azzá, akit az első kötet elején nagyon nem kedveltem. Mondjuk gondolhattam volna, hogy ha visszatér Amerikába, akkor visszatér plasztik hiszti Amy is. De bevallom reménykedtem benne, hogy Izrael és Avi voltak rá akkora hatással, hogy visszavegyen picit a hercegnő magatartásból, tévedtem…

Nathan zseniális volt számomra, bár bevallom én végig azt hittem, hogy meleg… (van egy ilyen berögződésem sajnálom XD) Illetve borzasztóan sajnáltam Jessicát, az első kötetben, míg Amy Izraelben volt összejött a pasijával, majd ahogy Amyt ellepték a saját – néha már-már bagatell – problémái, addig Jessica élete is fenekestől felfordul, és míg ő végig igyekszik jó barátnő lenni, addig Amy annyira önző, hogy fel sem tűnik neki mi zajlik körülötte, csak a kis aprócseprő gondjaival van elfoglalva.

Remélem az utolsó kötetben minden kérdőjel helyére pont kerül, Jessica is megérdemelné a happy endet, ahogy Nate is, már várom, hogy folytathassam.

Haragudtam Amyre, amiért rossz barát és haragudtam kb mindenkire, még Avira is. Kíváncsi leszek, mi a nagy titok az utolsó kötetben, mi az amit Amy megtud a tökéletes antipasiról.

Hogyan tegyük tönkre...: Tönkretett vakáció • Tönkretett tinikor • A pasim tönkretett hírneve