A Callie, Kayden és a megváltás nagy sikerű szerzőjének új története sebhelyekről, bátorságról és új lehetőségekről…
Luke Price élete mindig is a rendről, az önfegyelemről és a kemény külső látszatának fenntartásáról szólt. A futó kalandok csak figyelemelterelésként szolgálnak a számára: így próbálja elhessegetni magától gyermekkora gyötrelmes emlékeit. Kétségbeesetten szeretne megfeledkezni a múltjáról, de az egyre csak kísérti, bármit tesz is.
Violet Hayesnek nehéz élete volt. A szüleit gyerekkorában meggyilkolták, semmi mása nem maradt utánuk, csak a szörnyű emlékei az azóta is megoldatlan esetről. Úgy nőtt fel, hogy egyik felelőtlen, drogos, elhanyagoló nevelőszülőtől a másikhoz került, miközben képtelen volt feldolgozni annak az éjszakának a rettentő emlékét, amikor elvették tőle a szeretteit. Egy lezáratlan ügyet nehéz elfelejteni, és Violet álmait még mindig kísérti az a tragikus éjjel. Csak úgy tud megbirkózni az élettel, hogy senkihez sem kerül közel, és semmiféle érzelmet nem enged meg magának.
Aztán Violet megismerkedik Luke-kal. Azonnal összeütközésbe kerülnek, mégsem bírják távol tartani magukat a másiktól. Hiába is próbálnak ellenállni egymásnak, mindketten elkezdenek kitárulkozni, és egyszeriben olyasmiket éreznek, mint azelőtt még soha. A két fiatal fölfedezi, mennyire hasonlítanak egymásra. De valami másra is rádöbbennek: a múlt mindig utoléri az embert…
Öt év telt el azóta, hogy olvastam Callie és Kayden történetét.
És ez már a második nekifutásom volt Violet és Luke történetének.
Az eleje nem nyűgözött le, egyszerűen képtelen voltam felvenni a fonalat. Szerettem Violet küszködését és adrenalin függőségét és szerettem Luke-ot, mert ő Luke Price. De valahogy ketten együtt nekem nem hozta, amit vártam volna.
Aztán miután sikerült átrágnom az első 100 oldalt hirtelen beindult minden és egyszerűen úgy beszippantott a kötet, hogy sokszor hajnalig olvastam.
Violetről a kötet elején megtudjuk, hogy hat éves korában elvesztette a szüleit, nevelő szülők sokaságánál töltötte az egész életét, szinte havonta költözött, mert nem volt egyszerű vele, de 15 éves kora óta Preston az “apafigura” az életében.
És minden teljesen eseménytelenül és érzelemmentesen történik körülötte egész addig míg egy nap egy focistát sikerül jól kupán rúgnia egy ablakból kiugorva.
Luke gyerekkora sem volt fenékig tejfel… Az apja elhagyta őket, amikor nyolc éves volt, az anyja pedig drogfüggő. A srác is menekül a démonaitól, de az ő fegyvere nem a közönyösség és az adrenalin hajkurászása, egyszerűen azzal tölti az idejét, amit szeret. Az alkohollal és a csajokkal. Szigorúan egyéjszakás alkat, ám egyszer csak egy ismerős idegen landol pont a nyakában egy ablakból és ez fenekestül felforgatja az életét.
Szerettem az évődést és a vivódást, amit Luke és Violet megéltek és azt, ahogy szép lassan fokozatosan rájöttem, hogy a másik pont annyira elcseszett, mint saját maguk. És hogy volt saját száluk. Mindketten próbálták élni az életüket egymástől függetlenül. Luke-nak is megvolt a maga aktuális problémája és Violetnek is. Ez tette őket számomra igazán igazivá.
Bevallom a csavarnak szánt szálat már a történet elején megfejtettem, így a vége egyáltalán nem okozott meglepetést, vagyis részben nem.
A lezárás nem volt annyira kiborító, mint a Callie, Kayden és a véletlenben, amikor konkrétan dühös voltam, hogy úgy lett vége és nem volt a polcomon a következő kötet, hogy azonnal folytathassam. Itt most el tudom fogadni, hogy ez a vége, hisz egy darabig nem fogom még olvasni a magyarul megjelent utolsó kötetet.
Vártam, hogy igazán visszatérhessen Jessica Sorensen világába és most sem kellett csalódnom. Sőt, ha mondhatok ilyet talán jelenleg jobban szeretem Luke és Violet párosát, mint Callie-t és Kaydent.
Véletlen: Callie, Kayden és a véletlen • Callie, Kayden és a megváltás • Violet, Luke és a sors •Violet, Luke és az esély
