Neil Gaiman - Sosehol
Vannak könyvek, amiket az ember évekig kerülget.
Nézegeti a polcon, néha kézbe veszi, aztán visszateszi, majd újra elhatározza, hogy na most tényleg.
Nálam a Sosehol pontosan ilyen könyv volt.
Mindig is szerettem volna Neil Gaimant olvasni, ezért is vettem meg ezt a kötetet még a 2018-as Könyvhéten. Az igazat megvallva eredetileg a Coraline és a titkos ajtó érdekelt volna, de az akkor nem volt a kiadó standján, úgyhogy hazajött velem a Sosehol.
És hát… nem kapkodtam el az olvasását. 😅
Egyszer már nekifutottam körülbelül öt éve, akkor nagyjából egy fejezetig jutottam. Januárban újra elővettem, akkor 33 oldalig sikerült eljutni. Most viszont végre kimondhatom:
kész. Elolvastam. Túléltem. 😪
🌆 Lenti London, ami egyszerre izgalmas és fárasztó
A történet egyik legnagyobb erőssége egyértelműen a világ.
Lenti London ötlete nagyon különleges, sötét, bizarr és tele van olyan apró részletekkel, amik miatt érthető, hogy sokan imádják ezt a könyvet. Van benne valami meseszerű, de közben koszos, veszélyes és nyomasztó is.
Ez a világ nem akar szép lenni.
Nem akar kézen fogni.
Inkább beránt egy csatornaszagú, furcsa, szabálytalan, veszélyes helyre, ahol bármi megtörténhet.
És ezt tudtam értékelni. Tényleg.
Csak közben nekem sokszor túl sok volt. Túl sok szereplő, túl sok irány, túl sok furcsa helyzet, túl sok szál egyszerre. Olyan érzésem volt, mintha folyamatosan próbálnám összerakni, merre is tartunk, de közben a könyv már rég egy másik sikátorban kanyarodott tovább.
🚪 Richard, aki majdnem idegösszeomlást okozott
A főszereplőnk Richard Mayhew, aki egy teljesen átlagos londoni férfi, egészen addig, amíg bele nem botlik egy sérült lányba, Ajtóba, és ezzel gyakorlatilag kiesik a saját életéből.
Papíron ez tök jó alap.
Egy hétköznapi ember bekerül egy rejtett, mágikus, veszélyes világba, ahol semmit sem ért, és túl kell élnie.
A baj csak az, hogy Richard engem az utolsó öt fejezetig kifejezetten idegesített. 😅
Tudom, hogy részben pont ez lenne a karaktere lényege: elveszett, ügyetlen, sodródik az eseményekkel, és próbálja feldolgozni, hogy a világ, amit ismert, már nem működik ugyanúgy. Csak nálam ez nagyon sokáig inkább frusztráló volt, mint szerethető.
Az utolsó öt fejezet környékére már kevésbé zavart.
Bár őszintén? Lehet, hogy addigra egyszerűen csak megszoktam.
🖤 Carabas márki, aki miatt megérte továbbmenni
Na de Carabas márki.
Ő viszont abszolút azok közé a karakterek közé tartozott, akik átlendítettek a történeten.
Titokzatos, számító, karizmatikus, kicsit megbízhatatlan, de pont ettől baromi érdekes. Minden jelenetében volt valami plusz, valami olyan energia, amitől rögtön jobban figyeltem.
Ő volt az a karakter, akinél azt éreztem, hogy igen, belőle kérnék még.
Sokkal többet.
A Sosehol világához szerintem nagyon passzolt az a fajta figura, aki sosem teljesen egyértelmű. Nem tudod, mennyire hihetsz neki, mennyire játszik másokkal, vagy épp mikor húz elő egy újabb alkut a kabátujjából. És hát én az ilyen karakterekre általában elég könnyen ráharapok.
🗡️ Jó volt, csak gyötrelmes
Ez a legfurcsább része az egész olvasásélménynek:
nem tudom azt mondani, hogy nem tetszett.
Mert volt benne fantázia.
Volt benne hangulat.
Voltak erős karakterek.
Voltak emlékezetes jelenetek.
És értem, miért szeretik sokan.
De közben nekem ez az egész mégis gyötrelmes olvasás volt. Hosszú volt, lassú volt, sokszor nehezen haladtam vele, és nem éreztem azt a fajta beszippantást, amit nagyon szerettem volna.
A Sosehol nem az a könyv volt számomra, amit alig vártam, hogy újra kézbe vegyek. Inkább az, amit újra és újra félretettem, aztán lelkiismeret-furdalásból visszatértem hozzá.
És ez azért sokat elmond.
🌫️ Nem utáltam, de egy darabig nem mennék vissza
Azt hiszem, a Sosehol nálam pont az a könyv lett, amit tudok értékelni, de nem tudtam igazán szeretni.
Látom benne a különlegességet, értem a kultstátuszt, és bizonyos részei tényleg működtek.
De számomra Lenti London most inkább volt fárasztó, mint varázslatos.
Nem volt teljesen utált olvasmány.
Sőt, örülök, hogy végre elolvastam, mert ez a könyv már évek óta ott motoszkált a fejemben és a polcomon. De az is biztos, hogy egy darabig nem bolyonganék újra Lenti Londonban. 😅
☕ Összegzés
A Sosehol különleges, sötét, furcsa és nagyon gaimanes történet.
Tele van ötletekkel, bizarr hangulattal, emlékezetes karakterekkel és egy olyan világgal, amit biztosan sokan imádni fognak.
Nálam viszont nem lett szerelem.
Carabas márki miatt sokszor könnyebb volt tovább olvasni, Lenti London világa érdekes volt, de Richard sokáig borzasztóan idegesített, a történet pedig nekem túl sokfelé ágazott egyszerre.
Örülök, hogy végre elolvastam.
Örülök, hogy kipipálhatom.
De most egy ideig biztosan valami könnyebbre vágyom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése