Nikki St. Crowe - A sötét árnyék
És őszintén? Én ezt egyáltalán nem bántam. Sőt. Imádtam.
🌑 Az árnyékok elszabadulnak
A Sohakirály végén Peter végre megtalálja az árnyékát – csakhogy vele együtt ott van Sohaország sötét árnyéka is. Winnie visszatér a fiúkkal Sohaországba, immár véglegesen, és azt hinné az ember, hogy most végre minden a helyére kerül.
Hát persze, hogy nem.
Peter ugyanis nem tudja magába fogadni az árnyékot, így mindkettő meglép. Ezzel pedig kezdetét veszi a hajtóvadászat, ami az egész könyvet áthatja. Peter árnyéka Hook területére kerül, és onnantól már nemcsak Pan indul utána, hanem szépen lassan mindenki rájön, mire megy ki a játék.
Hook is.
Tilly is.
És innentől kezdve senki nem csak nézője a történetnek.
👑 Több szemszög, még több feszültség
A kötet több nézőpontból íródik: Peter Pan, Winnie, Kas, Bash, Cherry és Hook szemszögén keresztül látjuk az eseményeket, és szerintem ez most még jobban működött, mint az első részben.
Mert itt már nemcsak a vágy, a birtoklás és a Darling lány körüli feszültség mozgatja a történetet, hanem a hatalmi harc is.
Pan vissza akarja szerezni, ami az övé.
Hook gyengíteni akarja a Sohakirályt.
Tilly, a Tündérkirálynő – aki egyébként Kas és Bash húga – szintén azon van, hogy Pan ne szerezhesse vissza az árnyékát, hiszen ő is a bukását akarja.
Ez az egész olyan, mint egy sötét, érzéki sakkjátszma, ahol mindenki lép, manipulál, visszatart vagy támad – és közben ott vibrál a háttérben az a nyomasztó érzés, hogy Sohaországban semmi sem marad következmények nélkül.
🖤 Vane és Winnie végre megérkeznek
Nálam ennek a kötetnek az egyik legerősebb pontja egyértelműen Vane és Winnie kapcsolata volt.
A Sötét végre enged. Végre nem csak távolról figyel, nem csak visszafogja magát, nem csak küzd saját maga ellen – hanem megadja magát annak, amit Winnie iránt érez.
És basszus, mennyire megérte várni erre.
Már az első részben is egyértelmű volt, hogy kettejük között van valami különösen erős, valami más, mint a többiekkel. Nem csak vágy, nem csak megszállottság, hanem valami mélyebb, csendesebb, veszélyesebb kapocs. Itt pedig ez végre igazán ki is bontakozik.
Nagyon szerettem, hogy Vane továbbra sem veszíti el azt a sötét, titokzatos auráját, amitől ennyire érdekes karakter, de közben végre megmutat valamit abból is, ami a falai mögött van. És persze Winnie sem lenne Winnie, ha ezt ne húzná, provokálná és feszegetné végig.
Ők ketten együtt nálam abszolút vitték a prímet ebben a részben.
💋 Cherry, a féltékenység és a káosz motorja
Bár sok minden mozgatja a történetet, számomra most mégis Cherry volt az egyik legfontosabb kulcsfigura.
Ő Hook kapitány kishúga, aki egy alku miatt él az Elveszett fiúkkal, és közben halálosan szerelmes Vane-be. Szóval igen, Winnie felbukkanása nyilván nem dobja fel különösebben.
Cherry baromi féltékeny Winnie-re, és ez a féltékenység nem marad meg a háttérben fortyogó érzésnek – konkrétan cselekvésbe fordul. És pont ettől válik igazán veszélyessé. Nem csak duzzog, nem csak utálkozik, hanem tenni is akar azért, hogy megszabaduljon a Darling-lánytól.
A terve pedig elég durva: a Sohaországi Sötét Árnyékkal akarja megöletni Winnie-t.
Csakhogy a dolgok természetesen nem úgy alakulnak, ahogy szeretné. Az árnyék ugyanis nem megöli Winnie-t, hanem beleköltözik.
És itt szerintem a könyv konkrétan szintet lép.
Mert ez már nem csak egy sima féltékenységi játszma, nem csak egy szerelmi sokszög vagy dark fantasy erotika – hanem valami sokkal sötétebb, sokkal misztikusabb és sokkal veszélyesebb történet lesz belőle.
Cherryt nem mondanám szerethető karakternek, de azt el kell ismerni, hogy elképesztően jól felkavarta az állóvizet.
🪝 Hook és Tilly – a háttérből mozgatott hatalom
Nagyon tetszett, hogy ebben a részben Hook is hangsúlyosabb lett.
Nem csak valami távoli fenyegetésként lebeg a háttérben, hanem valódi szereplővé válik, saját célokkal, saját nézőponttal, saját motivációval. És ez szerintem sokat dobott a világépítésen is.
Ugyanez igaz Tillyre is.
Kas és Bash húgaként eleve érdekes figura, de Tündérkirálynőként még inkább az. Az, hogy ő is Pan bukását akarja, csak még jobban összekuszálja az erőviszonyokat. Ebben a könyvben tényleg senki sem egyértelműen szövetséges vagy ellenség, és ettől az egész sokkal izgalmasabb.
Mindenki akar valamit.
Mindenki titkol valamit.
És mindenki képes lenne átgyalogolni a másikon a saját céljaiért.
✨ Winnie továbbra sem passzív báb
Winnie-t ebben a részben is nagyon szerettem.
Nem egy nyafogós, sodródó hősnő, akit csak jobbra-balra tologatnak a férfiak és az események. Még akkor sem, amikor nyilvánvalóan veszélyben van, még akkor sem, amikor a történet olyan erők közé helyezi, amik nálánál jóval hatalmasabbak.
Pont ez benne a jó: hogy van benne tűz.
Makacs. Vágyik. Kísért. Visszakísért. És miközben a körülötte lévő férfiak mind másképp akarják őt, ő maga sem marad puszta díj vagy trófea.
Az pedig, hogy végül a sötét árnyék belé költözik, csak még érdekesebbé teszi őt. Nem gyengül el tőle a karaktere – ellenkezőleg. Még inkább úgy éreztem, hogy Winnie most kezd igazán összeforrni Sohaország sötétebb oldalával.
☕ Összegzés
A sötét árnyék szerintem még erősebbé tette azt, amit a Sohakirály már elkezdett.
Tágította a világot, mélyítette a karaktereket, növelte a tétet, és közben meghagyta azt a fülledt, veszélyes, addiktív hangulatot, ami miatt ezt a sorozatot annyira könnyű megszeretni.
Imádtam az árnyékok körüli hajtóvadászatot.
Imádtam Cherry féltékeny káoszát.
Imádtam, hogy Hook és Tilly is komolyabban beléptek a játékba.
És legfőképp imádtam, hogy Vane és Winnie kapcsolata végre igazán kibontakozott.
Ez a kötet egyszerre volt sötét, szexi, feszült és mágikus, és nálam gond nélkül hozta azt az élményt, ami miatt az ember rögtön nyúlna a következő rész után.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése