Nikki St. Crowe - A Sohakirály
A Sohakirály nálam pontosan ilyen volt. Egyrészt mert mindig is imádtam Pán Péter világát, másrészt mert Nikki St. Crowe fogta ezt az eredetileg mesés, ismerős alapot, és csinált belőle valami sötétet, szexiset, veszélyeset és teljesen beszippantót.
🖤 Egy ismerős mese sötét újragondolása
A történet középpontjában Winnie Darling áll, akinek az életét gyerekkora óta meghatározza egyetlen félelem: hogy eltűnik a tizennyolcadik születésnapján, ahogy előtte minden Darling lány.
A legenda szerint ugyanis Peter Pan elrabolja őket, majd amikor visszatérnek, már nem ugyanazok. Megtörten, őrülten, szétesve kerülnek vissza a való világba – ha visszakerülnek egyáltalán.
Winnie egész életében menekült ez elől. Az anyjával folyton költöztek, állandóan úton voltak, hátha így Pan nem talál rájuk. Ez a bizonytalanság, a gyökértelenség, az örök menekülés nagyon erősen rányomja a bélyegét Winnie karakterére is. Nem az a klasszikus naiv főhősnő – pontosan tudja, hogy szép, tudja, hogy a teste hatással van a férfiakra, és ezt világéletében tudatosan használta is.
Ez nekem kifejezetten tetszett benne. Nem próbál álszent lenni, nem játssza a szemérmes kislányt. Winnie pontosan tudja, mit akar, és azt is, hogy milyen eszközökkel érheti el.
👑 Több szemszög, többféle megszállottság
A kötet több nézőpontból íródik, ami szerintem hatalmas erőssége. Nemcsak Winnie fejébe látunk bele, hanem megkapjuk Peter Pan, Bash és Kas szemszögét is.
Bash és Kas, a két tündérherceg, különösen érdekes figurák. Ők Csingiling fiai, ikrek, akiket a saját húguk száműzött, és elvette a szárnyaikat. Már önmagában ez is baromi erős háttér, mert eleve hoznak magukkal egy csomó fájdalmat, dühöt és veszteséget. Nem egyszerűen dísznek vannak a történetben, hanem valódi, sérült, sötét karakterek.
Peter Pan pedig… hát, ő nem a gyerekkori, zöld ruhás, huncut kisfiú.
Ez a Pan veszélyes, birtokló, kiszámíthatatlan és betegesen megszállott. De pont ettől működik. Az egész Darling-vonal és Pan kapcsolata adja a történet szívét: a Darling lányok eltűnése, Pan mániája, és az a tény, hogy valójában az árnyékát keresi, amit Wendy vett el tőle.
Ez a motívum szerintem zseniális volt. Nemcsak különlegesebbé tette a sztorit, hanem adott Peter karakterének egy olyan tragikus, torz mélységet, amitől nem csak „gonosz pasi” lett, hanem valaki, akit a saját hiánya hajt.
🔥 Sohaország, szabályok és a Darling lány
Amikor Winnie végül Sohaországba kerül, az egész történet még jobban beindul. Az elveszett fiúk világa ebben a verzióban egyáltalán nem meseszerű – sokkal inkább ösztönös, vad és romlott.
Van egy szabályuk: bárkit megkaphatnak a szigeten, de Darling lányhoz nem nyúlhatnak.
Egészen Winnie-ig.
És nyilván pont ettől lesz az egész még feszültebb. Mert amit nem szabad, az mindig sokkal vonzóbb. Winnie pedig ezt nagyon is jól tudja. Bash az első, akit sikerül behálóznia, aztán Peter is megkóstolja. Az egész dinamika tele van kémiával, provokációval és hatalmi játszmákkal, amitől az ember konkrétan csak pörgeti az oldalakat tovább.
Ez a könyv nem finomkodik. Ez egy fordított háremes dark romance, szóval pontosan tudni kell, mire ül be az ember. De ha valaki szereti ezt a műfajt, szerintem a Sohakirály nagyon könnyen függőséget okoz.
🌑 Vane, aki pont attól érdekes, hogy visszafogja magát
Számomra az egyik legérdekesebb figura Vane volt, annak ellenére, hogy saját szemszöget nem kapunk tőle.
Ő birtokolja egy másik sziget, Darkland sötét árnyékát, és már a jelenléte is más energiát hoz a történetbe. Míg a többieket elsodorja a vágy, a birtoklás és a megszállottság, Vane az egyetlen, aki próbál ellenállni Winnie csábításának, mert félti őt.
És pontosan ettől válik annyira izgalmassá.
Mert sokszor nem az a legveszélyesebb, aki azonnal akar téged – hanem az, aki megpróbál távol maradni, miközben látszik rajta, hogy alig bírja ki. Talán nem véletlen, hogy Winnie is hozzá kezd a legerősebben ragaszkodni.
Nálam Vane simán az a karakter volt, akire azonnal felkaptam a fejem. Az a fajta figura, akiben ott van a sötétség, az erő, de mellette valami furcsa gyengédség is. És ez a kombó nálam mindig működik.
💋 Winnie, mint főhősnő
Winnie-t nagyon szerettem, mert nem egy passzív, sodródó hősnő.
Túlélő. Alkalmazkodó. Manipulatív is, ha kell. Tudja, hogyan használja a szépségét, és nem omlik össze attól, hogy férfiak veszik körül. Inkább játszik velük – vagy legalábbis próbál.
Azt különösen bírtam, hogy a múltja miatt nem tűnik sterilnek vagy idealizáltnak. Az, hogy egész életében úton volt az anyjával, hogy mindenhol idegen volt, hogy a testét sokszor eszközként használta a túléléshez vagy épp ahhoz, hogy megszerezzen valamit, szerintem nagyon sokat adott a karakteréhez. Nem hibátlan. Nem kisangyal. És pont ezért érdekes.
☕ Összegzés
A Sohakirály egy sötét, erotikus, betegesen addiktív újragondolása egy klasszikus történetnek.
Nem akar kedves lenni, nem akar ártatlan lenni, és abszolút nem a gyerekkori Pán Pétert hozza vissza. Ehelyett kapunk egy szenvedéllyel, megszállottsággal, fájdalommal és vággyal teli Sohaországot, ahol minden szereplő hordoz magában valami törést.
Én imádtam ezt a világot, imádtam a karakterdinamikákat, és imádtam, hogy a történet egyszerre volt szexi, sötét és mesebeli.
Ha valaki szereti a dark romance-t, a fordított háremet, és nyitott egy jóval mocskosabb, csavarosabb Pán Péter-feldolgozásra, akkor ez a könyv nagyon könnyen kedvenc lehet.
Nálam abszolút az lett.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése