Ker Dukey & K. Webster – Elveszett babácskák
Ha az Ellopott babácskák egy pszichés hullámvasút volt, akkor az Elveszett babácskák egyenesen a pokol újabb köre.
Ez a könyv nem könnyít a lelkeden, hanem még mélyebbre húz — de közben minden lapján érzed, hogy pontosan ez a célja.
A történetet most három szemszögből ismerjük meg:
👉 Jade, akit az előző rész végén újra elraboltak,
👉 Dillon, a társa és szerelme, aki kétségbeesetten próbálja megtalálni,
👉 és Benny, az ember, aki a legborzalmasabb rémálmaikat megteremtette.
🔪 A pokolba visszatérni
A könyv elején Jade ismét Benny foglya.
Ismét át kell élnie a múlt borzalmait, de most már más szemmel — erősebben, tudatosabban, mégis ugyanúgy összetörve. A szerzőpáros döbbenetesen erős jelenetekkel mutatja meg, mit tesz a trauma az emberrel, ha újra és újra szembe kell néznie vele.
Dillon közben magát hibáztatja Jade elrablásáért, és a megszállottsága, hogy visszaszerezze őt, teljesen felemészti.
A keresés nemcsak fizikai, hanem lelki utazás is — a határokig és azon is túl.
Imádtam, ahogy a düh, a kétségbeesés és a szerelem egyszerre jelent meg benne. Ő az a karakter, akit egyszerre sajnálsz, becsülsz és szeretsz.
🧠 A szörnyeteg is ember volt egyszer
Az egyik legmeglepőbb elem Benny szemszöge.
A szerzők most betekintést engednek a múltjába — a torz gyerekkorába, ahol az apja erőszaktevő volt, az anyja pedig bipoláris, kiszámíthatatlan, és talán még nála is kegyetlenebb.
Nem mentegeti őt senki, de ettől a háttértől még komplexebb lesz a karaktere: látjuk, hogyan születik egy szörnyeteg.
Ez a rész egyszerre undorító és tragikus, és pont ettől válik emlékezetessé.
🧸 Macy, a saját babaházában
A legmegdöbbentőbb talán Macy volt számomra.
A kis áldozat, akit az első részben csak keresünk, most teljesen kifordul önmagából.
Benny befolyása alatt totál elveszti a realitást, Stockholm-szindrómás, és már nem látja, hol végződik az ő akarata és hol kezdődik azé, aki éveken át fogva tartotta.
Ahogy saját "babájává" teszi Bo-t, az egyik legnyomasztóbb szál volt az egész könyvben.
És ha már Bo – hát igen.
Nálam továbbra is a legidegesítőbb karakter maradt. 🙄
Egy percig sem tudtam vele együtt érezni, és minden egyes jelenete csak tovább fokozta a feszültséget.
❤️ Dillon és Jade
Ami miatt viszont mégis szerettem ezt a könyvet, az Dillon és Jade.
Ahogy Dillon összeomlik, mégis harcol.
Ahogy megtalálja Jade-et, és ahogy törődik vele.
Az a fajta szerelem ez, ami nem szép, nem könnyű, de igazi.
A fájdalom, a szenvedés és a remény együtt lüktet minden közös jelenetükben.
💬 Összegzés
Az Elveszett babácskák sötétebb, brutálisabb és lélektanilag is mélyebb, mint az első rész.
Nem annyira a meglepetésre épít, hanem a következményekre — arra, hogy mi történik azután, amikor a szörnyeteg visszatér, és az áldozatok már nem azok a gyerekek, akik valaha voltak.
Nekem az első kötet kicsit jobban működött, mert ott a történet újdonsága és az érzelmi sokk együtt ütött.
Ez a rész inkább elmélyít, lezár, és közben újabb sebeket ejt.
Fájdalmas, beteg és nyomasztó – de pont ezért szerethető.
Ha egyszer elkezded, nem fogsz tudni kiszállni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése